
Az idén a 8K osztálynak is lehetősége nyílt, hogy a hagyományosan hetedik osztályban megvalósuló, de tavaly a járványügyi helyzet miatt elhalasztott Határtalanul! programon részt vehessen, 2022. május 9-13. között, a
Határtalanul! 2022 – a 7K tanulmányi kirándulása Erdélyben. A Határtalanul! program keretében a 7K osztály idén Erdélybe látogatott el. Nagy magyar költőink, íróink és történelmi személyiségeink nyomában kalandoztunk a történelmi
Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,
Európai Parlament Nagykövet-iskolája program
A honlap fenntartója:
Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium