Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Határtalanul! – a 8K osztály felvidéki kirándulása 2022.

Az idén a 8K osztálynak is lehetősége nyílt, hogy a hagyományosan hetedik osztályban megvalósuló, de tavaly a járványügyi helyzet miatt elhalasztott Határtalanul! programon részt vehessen, 2022. május 9-13. között, a HAT-20-01-0840 sz. „Vár állott, most kőhalom” pályázat által. A várva-várt ötnapos felvidéki kirándulás, amelynek tematikája a magyar várakhoz, várkastélyokhoz kötődik, rengeteg élménnyel és információval ajándékozta meg az osztály tanulóit. Csodás tájakon jártunk, a gyönyörű látnivalókhoz több esetben köthetők híres magyar történelmi és irodalmi személyiségek, valamint művészeti ismeretek is. Megismerkedtünk többek között a Thököly, Thurzó, a Bebek és az Andrássy családok érdekes történetével, a kassai Szent Erzsébet dómban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc fejedelem nyughelyét. A betléri kastély varázslatos világa, a történelmi Magyarország északi határán épült Árva vára, Közép-Európa legnagyobb várromja, az UNESCO védettségét élvező Szepes vára, a rozsnyói tűzoltótoronyból elénk táruló kilátás, a lőcsei Szent Jakab templom fenségessége mind-mind maradandó nyomot hagytak az osztály tagjaiban.



Diákjainkat lenyűgözte a déményfalvi Szabadság barlang cseppköveinek, illetve a mártonházi aragonitbarlang alakzatainak sokfélesége, különleges védőöltözetben izgalmas föld alatti túrát tehettünk a selmecbányai bányamúzeumban, és, bár a hőmérséklet nyárias volt, mégis lehetőségünk nyílt arra, hogy a Csorba tó körüli sétánk közben hógolyódobó versenyt is rendezzünk. A mozgalmas napi programok és a finom vacsora után a fáradhatatlan diákoknak éjszakába nyúló röplabdabajnokságra is volt még energiája.Egy percig sem unatkozó kis csapatunk fáradtan, de emlékekben annál gazdagabban érkezett haza.

Maizer Ágnes osztályfőnök


További felfedeznivalók

Jean Monnet Chair

Rendhagyó eseményen vehettek részt a neumannos diákok 2023. április 26-án, hiszen intézményünkbe látogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegációja, hogy az Európai Unió alapértékeivel és a széles körben elismert Jean Monnet

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium