Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Kalandozások a nyelvek világában

Vendégünk volt dr. Harsányi Mihály, az Eszterházy Károly Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője

Iskolánk évek óta jó kapcsolatot ápol az egri Eszterházy Károly Egyetemmel. Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program keretén belül, május 12-én rendeztük meg az Európa napot. A szervezés során rögtön felmerült bennünk, hogy e napon nyelvekkel kapcsolatos program színesíthetné iskolánk rendezvényét. Ezért meghívtuk dr. Harsányi Mihályt, az Eszterházy Károly Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszék vezetőjét. „Kalandozások a nyelvek világában” című előadásából sok érdekes információt tudtunk meg. Pl. 7102 élő nyelv van a világon, de léteznek még feltáratlan nyelvek, önálló nyelvjárások is. Kiderült, hogy ugyanazt a nyelvet beszélő emberek sem értik meg mindig egymást az adott nyelv dialektusai miatt, pl. német vagy svájci dialektusok. Tanszékvezető úr adatokkal megerősítette az angol nyelv vezető szerepét, amit 1,5 billióan tanulnak a világon, ezen felül 82 millióan franciául, 30 millióan kínaiul, továbbá 14,5 millióan spanyolul és németül. Megismerkedhettünk az egyes államok nyelvi diverzitásával is. Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, hogy a világ nyelveinek kétharmada a következő 100 évben kihal, és átlagosan két hetente eltűnik egy nyelv örökre. Jelenleg 415 nyelv áll a kihalás szélén és 50 olyan ember van, aki nyelvének utolsó beszélője. Érdekességeket is hallhattunk, mint pl. Európában csak a nyelvek 3%-t beszélik, vagy az EU-ban 17 veszélyeztetett nyelv található: a baszk, ír, breton, szorb, fríz nyelvek. De ennek ellenpéldája, hogy az 1777-ben kihalt kornia walesivel és a bretonival rokon kelta nyelvet felélesztették és ma 245 ember beszéli ezt a nyelvet. Az előadáson részt vett tanulóknak nagyon tetszett az előadás. Beszélgetve velük, kijelentették, milyen sok érdekes és hasznos dolgot tudtak meg a nyelvekről. Köszönjük dr. Harsányi Mihály Tanszékvezető úrnak ezt a tartalmas előadást. Reméljük, máskor is vendégül láthatjuk iskolánkban.


 

További felfedeznivalók

Európa Nap 2022. május 9.

Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium