Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Ballagás

Az iskola diákjai és tanárai számára a tanév talán legmeghatóbb eseménye a végzősök ballagása, búcsúja a középiskolás évektől. Hét osztályban, 220 tanulónk várta izgatottan a ballagást, az érettségi vizsgákat, izgulnak, hogy ők is követhetik-e az álmaikat, sikerül-e felvételijük a kiszemelt felsőoktatási intézménybe. Kitartó munkájukat közép- és felsőfokú nyelvvizsgák, kitűnő és jeles bizonyítványok, kiemelkedő versenyeredmények bizonyítják, szervezőkészségüket és kreativitásukat pedig a diáknapos rendezvénysorozat. Reméljük, hogy a korábbi évek folytatásaként ők is szeptembertől a kiemelt főiskolákon, egyetemeken folytatják tanulmányaikat, de a „neumannos szellem” a továbbiakban is meghatározó lesz számukra.


További felfedeznivalók

Európa Nap 2022. május 9.

Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,

bővebben »

Euroscola kvíz az EP iskolák között

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Junior Nagykövetei játékos online kvíz keretében mérték össze tudásukat az ország középiskoláival Európai Uniós témakörben. Eredményes felkészülésük jutalmául előkelő helyezéssel és ajándékcsomaggal gazdagodtak

bővebben »

Vendégünk volt Dr. Zupkó Gábor

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium jubileumi Neumann napi nívós programjai között kuriózumként vehettek részt tanulóink Dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezetője előadásán, s vitathatták meg

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kis méretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa a számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.