Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Kocsis Emese

1991-ben kerültem a Neumannba, közvetlenül azután, hogy matematika – kémia – számítástechnika két tanítási nyelvű szaktanári diplomát szereztem az ELTE-n. Azóta itt dolgozom, szaktanárként és 2013 szeptembere óta igazgatóhelyettesként. 1996-ban angol nyelvtanári végzettséget is szereztem az EKF-en. 2003 és 2006 között pedig közgazdasági tanulmányokat folytattam, szintén az egri Eszterházy Károly Főiskolán, a szakirányom Európai Unió – Marketing volt. 1999 óta tanítok a két tanítási nyelvű osztályokban angol célnyelven, matematikát, igazgatóhelyettesként is felelőse vagyok a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium kéttannyelvű képzésének.

[divider height=”30″ style=”default” line=”default” themecolor=”1″]

Iskolánknak kiemelten fontos a nyelvtanítás, a külföldi cserekapcsolatok, a diákok már sokszor vettek részt EU-s versenyeken, nyertek egyéni díjakat és csoportos külföldi jutalomutazásokat. Az uniós ismeretek több tantárgyba beépülnek, de a versenyeken a diákok és a tanárok példaértékű együttműködése és plusz munkája nélkül nem lennénk eredményesek. Sikeresen pályáztunk a Comenius programban és Erasmus+ KA1 és KA2 projektjeink is vannak. Ezek révén juthattam el én is Hollandiába, Angliába, Olaszországba, Finnországba. Biztos vagyok benne, hogy a cserekapcsolatok, külföldi utak már sok-sok neumannos diák és tanár élményeit gazdagították, és ami még ennél is fontosabb, kiszélesítették látókörét, nyitottá tették Európára, a világra.

További felfedeznivalók

Európa Nap 2022. május 9.

Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,

bővebben »

Euroscola kvíz az EP iskolák között

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Junior Nagykövetei játékos online kvíz keretében mérték össze tudásukat az ország középiskoláival Európai Uniós témakörben. Eredményes felkészülésük jutalmául előkelő helyezéssel és ajándékcsomaggal gazdagodtak

bővebben »

Vendégünk volt Dr. Zupkó Gábor

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium jubileumi Neumann napi nívós programjai között kuriózumként vehettek részt tanulóink Dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezetője előadásán, s vitathatták meg

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kis méretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa a számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.