Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Hallasd a hangod! EU-s ifjúsági konferencia 2022

Román Jázmin, Nyolcas Jamuná és Molnár Katalin junior nagykövetek beszámolója:

Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája program által lehetőségünk volt egy 2 napos ifjúsági konferencián részt venni a Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium képviseletében.  Az ország számos pontjáról, közel 200 junior nagykövet érkezett a budapesti Európai Ifjúsági Központban megrendezésre kerülő konferenciára, kikkel mind érdeklődési körünk, mind pedig értékrendünk megegyezett. A kétnapos eseménysorozat keretében alkalmunk nyílt különböző workshopokon kipróbálni magunkat, köztük vita és érvelés technikai-, valamint önismereti tréningen. Ezen programok számos új és hasznos tapasztalattal, élménnyel gazdagítottak, melyeket nem csak az iskolai tanulmányainkban, de a későbbi életünk során is kamatoztatni tudunk. Ezt követően Jaume Duch-al, az Európai Parlament szóvivőjével, a Kommunikációs Főigazgatóság főigazgatójával folytattunk kerekasztal beszélgetést, melynek keretében feltehettük az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseinket. Rendkívül érdekfeszítőnek és inspirálónak találtuk ezt a beszélgetést, hiszen betekintést nyerhettünk az Európai Parlamentben folyó munkába.



Másnap az Európa Pont munkatársai láttak el praktikus tudnivalókkal az Európai Unió ifjúságának szóló lehetőségekről. Többek közt szó volt az Erasmus+ keretein belül megvalósuló csereprogramokról, illetve külföldi tanulmányokról, melyek hozzájárulhatnak a látókörünk szélesedéséhez és egy másik uniós ország kultúrájának, nyelvének megismeréséhez. A kétnapos programsorozat zárásaként beszélgettünk az europaert.eu közösség tagjaival majd megvitattuk milyennek képzeljük el a jövő Európai Unióját. Összességében egy egyedülálló élményként éltük meg az EU-s ifjúsági konferenciát, amin jövőre is szívesen részt vennénk. Kísérő tanáraink Dr. Plesuné Simon Krisztina és Kurta Fruzsina szenior nagykövetek voltak.

 

További felfedeznivalók

Vendégünk volt Dr. Zupkó Gábor

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium jubileumi Neumann napi nívós programjai között kuriózumként vehettek részt tanulóink Dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezetője előadásán, s vitathatták meg

bővebben »

4forEurope verseny regionális forduló

A 4 for Europe országos középiskolás vetélkedőjében csapatunk, a nEUmann a regionális forduló harmadik helyezését érte el. Kreatív feladatok, igazi tudás alapú kvíz tette izgalmassá a versenyt. A versenyben 4

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium