Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

4 for Europe verseny siker

A 2016/17-es tanévi 4 for Europe tanulmányi versenyen országos sikert értek el a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 10E osztályos tanulói. Az Európai Unióról szóló vetélkedőn a csapat tagjai: Csőke Kitti, Szabó Réka, Török Eszter és Udvari Panna nem csak kiemelkedő tárgyi tudásukat mutathatták meg, hanem azt is, hogy hogyan kell csapatban együttműködni, egymást segíteni a közös cél elérése érdekében. A Kecskeméten megrendezett országos döntőn a csapat 4. helyezést ért el, kevesebb, mint 1 ponttal lemaradva a dobogóról. A lányok ezzel nem csak dicsőséget szereztek maguknak és az iskolának, de nyertek egy öt napos külföldi osztálykirándulást is.  Sikerük ahhoz is hozzájárult, hogy a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium részvételi lehetőséget kapott az Európai Parlament Nagykövet Iskolája programban, amelynek a feltételeit teljesítve iskolánk a tanév végén elnyerheti a Nagykövet Iskola kitüntető címet.

Szeretettel gratulálunk a csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak, Czeglédi Tímea tanárnőnek, és a jövőben is sok sikert kívánunk nekik!

 

További felfedeznivalók

4forEurope 2022 regionális első hely

A 4forEurope verseny regionális döntőjének nyertese lett iskolánk nEUmann csapata. A csapat tagjai: Orosz Anna Izabella 10E, Fedák Zsombor és Erdélyi Botond 11E, Ludvai Ádám 10D. Felkészítő tanárok: Kurta Fruzsina,

bővebben »

Szakmai látogatás Brüsszelben

Az Európai Parlament Nagykövet Iskola Program intézményi felelőseiként szeptember végén három napot töltöttünk Brüsszelben szakmai látogatás céljából. Az EPAS Magyarországi Kapcsolattartó Irodája jóvoltából volt lehetőségünk betekintést nyerni az Európai Parlament

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium