Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Európa nap a Neumannban (2023. május 22.)

Az Európai Parlament Nagykövet Iskola Programunk megkoronázásaként megrendeztük tanévünk egyik legpezsgőbb eseményét, az Európa napot. Egész napra biztosítottunk iskolánk tanulóinak lehetőséget arra, hogy minél szerteágazóbban nyerjenek ismeretet az általunk kínált játékos programokon keresztül az őket leginkább érintő EU-s témakörökben. Nem szűkösködtünk előadásokban, játékokban és kihívásokban sem a nap folyamán. Junior nagyköveteink közreműködésével az aulában 5 helyszínen vártuk diákjainkat, a menetlevelükbe pecsételt betűk pedig játékos feladatok teljesítését igazolták. Minden sikeres kört finomságokkal jutalmaztunk, de mégsem ez volt napunk fénypontja. Az Európa Pont vezető kollégája, Berezvai Ágnes két témakörben tartott foglalkozást, Európa közösen dönt és EU a mindennapokban címmel. A foglalkozás lezárásaként egy inspiráló szimulációs játékkal zárták le tanulóink informatív tréningjüket. Ráadásként az Erasmus+ Önkéntes Program nyújtotta lehetőségekről is meghallgathatták iskolánk diákjai a legfrissebb részleteket egy olyan tapasztalatait megosztó fiatallal, aki maga is részt vett és együttműködött a programban.



Kacsavadászat fantázia névvel hirdetett QR kódos játékunk, valamint Instagram oldalunkra töltött megunhatatlan szelfizős kihívásunk egész napra elfoglaltságot adott az érdeklődő tanulóknak, felhőtlen szórakozást nyújtva ezzel tanórákon és szünetekben egyaránt. Iskolánk tehetséges táncosai pedig a lüktetést és pörgést csempészték be a tanórák közti szünetekbe. Eseménydús napot tudhatunk magunkénak a programok sokszínűsége kapcsán, örömünkre szolgál, hogy az iskola minden részvevője talált ízlésének és érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. Köszönjük szenior nagyköveteink, Kurta Fruzsina és Dr. Plesuné Simon Krisztina szervező tevékenységét, junior nagyköveteink lelkes munkáját!


További felfedeznivalók

4forEurope 2022 regionális első hely

A 4forEurope verseny regionális döntőjének nyertese lett iskolánk nEUmann csapata. A csapat tagjai: Orosz Anna Izabella 10E, Fedák Zsombor és Erdélyi Botond 11E, Ludvai Ádám 10D. Felkészítő tanárok: Kurta Fruzsina,

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium