Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Szlovákiában jártunk

A 10E osztály tanulóiként (Kelemen Vera, Szabó Réka, Török Eszter, Udvari Panna) a 4 for Europe csapatversenyen elért 4. helyezés díjaként április első hetében az Európai Unió által szervezett szlovákiai körúton vettünk részt Máté Ildikó tanárnő kíséretében. Velünk tartott további két dobogós helyezést elért csapat és egy nagyon tájékozott és közvetlen idegenvezető is.  Rendkívül sok csodálatos településen jártunk, így mélyebb betekintést nyerhettünk az ország kulturális életébe.

Az első úticélunk Komárom volt, ahol a Europe Direct Információs Központ ottani kirendeltségén meghallgathattunk egy részletes előadást a szlovákiai Europe Direct hálózatról, majd később megtekintettük a viharos múltú komáromi várat is. Ezt követően a főváros, Pozsony felé vettük az irányt, ahol egy belvárosi séta után elfoglaltuk aznapi szállásunkat. A későbbi esti városnézés során alkalmunk nyílt megismerkedni a másik két csapat tagjaival is, így nagyobb összhangban zajlott az utazás többi része. Másnap reggel az Európai Bizottság pozsonyi központjába voltunk hivatalosak, ahol megtudhattuk milyen szerepet vállal a pozsonyi szervezet a szlovák lakosok mindennapjainak jobbátételében.


A következő napokban még több káprázatos nevezetességhez látogattunk el, többek között számos templomot és várat közelebbről is szemügyre vettünk Eperjesen, Poprádon, Tátralomnicon, Késmárkon és Szepesen. A szepesi várból lélegzetelállító látvány tárult elénk, melynek hangulata teljesen magával ragadott mindenkit. Természetesen a bányavárosok (Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya) jellegzetes belvárosa sem maradt ki a programból. A kirándulás során sok szlovák ételkülönlegességet kóstoltunk meg, de volt köztük hazánkban is ismert fogás, mint például a sztrapacska.  Utunk utolsó állomása Kassa volt, ahol megtekintettük a gyönyörű gótikus stílusú székesegyházat.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat és reméljük, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk ellátogatni ezekre az elbűvölő településekre.

 

További felfedeznivalók

BGE szakmai nyelvvizsga 2024.

Húsz éve töretlen sikertörténet, hogy iskolánk végzős két tanítási nyelvű osztályának tanulói angol gazdasági szaknyelvvizsgát tesznek. A szakmai nyelvvizsgázó diákok köre néhány éve kibővült a közgazdasági osztályok tanulóival is. Az

bővebben »

4 for Europe nyeremény kirándulás Budapest

A 4 for Europe Európai Uniós vetélkedője nyereményeként Budapestre látogathattunk intézményünk nyertes diákjaival, valamint azokkal, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el a 2022/23-as tanév során. Az Inspiration Travel utazási iroda

bővebben »

Európa nap a Neumannban (2023. május 22.)

Az Európai Parlament Nagykövet Iskola Programunk megkoronázásaként megrendeztük tanévünk egyik legpezsgőbb eseményét, az Európa napot. Egész napra biztosítottunk iskolánk tanulóinak lehetőséget arra, hogy minél szerteágazóbban nyerjenek ismeretet az általunk kínált

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kis méretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa a számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.