Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Szabó Réka

A nevem Szabó Réka és a 10.E osztály tanulójaként veszek részt az iskola nagykövet programjában. Imádom a fizikát, az angolt és a matematikát is. Az utóbbiból a gimnázium végére a célom az emelt szintű érettségi sikeres letétele az első idegen nyelvemen. Az iskola mellett még számos külön foglalkozáson is részt veszek, köztük szinkron úszok és varró tanfolyamot is rendszeresen látogatok.

További felfedeznivalók

4forEurope verseny regionális forduló

A 4 for Europe országos középiskolás vetélkedőjében csapatunk, a nEUmann a regionális forduló harmadik helyezését érte el. Kreatív feladatok, igazi tudás alapú kvíz tette izgalmassá a versenyt. A versenyben 4

bővebben »

BGE Nyelvvizsga tájékoztató előadás

Iskolánkban már hagyományként került megrendezésre 2021. szeptember 29-én a Budapesti Gazdasági Egyetem szakmai angol nyelvvizsgájára felkészülő végzőseink számára egy  próba szóbeli vizsgával egybekötött tájékoztató előadás. Meghívott előadónk dr. Tóth Éva

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kis méretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa a számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.