Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Erasmus+ ExpertICTize, azaz hogyan váljunk digitális szakértőkké?


Nem hétköznapi kalandtúrára indultak iskolánk tanulói és tanárai 2016 szeptemberében. ExpertICTize elnevezésű Erasmus+ pályázati programunk segítségével öt európia ország oktatási rendszerében kalandozva közösen fedezzük fel a digitális technológia és az osztálytermi mobilapplikációk kínálta lehetőségeket.

A spanyolországi Alcala de Henares nem csak Miguel Cervantes, de az ExpertICTize szülővárosa is. Itt ismerkedtek meg a projekt iskoláit képviselő tanárok egymással, és úgy érezték, hogy a szakmai és személyes kapcsolatokat egy nagyszabású felfedező út – egy közösen megvalósított Erasmus+ projekt- még szorosabbá fűzheti. A lelkes nemzetközi (holland, török, görög, francia és magyar) csapat valamennyi tagját a folyamatos megújulás vágya jellemzi, ezért döntöttek úgy, hogy szeretnék közösen kialakítani iskoláikban a jövő osztálytermét. Ehhez tréningekre, közös tanulásra és a kialakult jó gyakorlatok folyamatos megosztására volt szükség. A projektötletet az Európai Bizottság is értékelte, és megvalósításához 78 430 euró támogatást nyújtott.



A közös munka első állomása Hollandia, a Silvolde-i Almende College volt. Kiváló ugródeszkának bizonyult ez az iskola, hiszen itt egy pár évvel ezelőtt sikerült bevezetni azt, hogy minden tanuló a beiratkozáskor kapjon egy iPad-et, amire előzetesen feltelepítették a szükséges digitális tananyagot és mobilapplikációkat. 2016 novemberében már komoly tapasztalatokkal rendelkeztek arról, hogyan kell kialakítani egy megbízható wifi hálózatot, milyen szabályokkal és módszerekkel segíthetik a tanulók intelligens digitális tanulását, illetve a felmerült problémákra már többféle megoldást kerestek és találtak. A Neumann tanárai közül Kocsis Emese igazgató helyettes, Szakácsi Péter oktatástechnológus és Tarnóczi Aranka projektkoordinátor sok jó ötlettől inspirálva tért haza.

2017 márciusában a franciaországi Le Havre Jules Le Cesne nevű középiskolájában találkoztak újra a projekt résztvevői, ezúttal diákok is bekapcsolódtak a közös munkába. A nemzetközi projektcsapatok egymás történelmét, irodalmát, gasztronómiáját, a résztvevő országok földrajzát ismerték meg. Segítségükre volt a Kahoot, a Padlet, a Prowise, a Mindmaps. A közös műhelymunka nem az iskolában megszokott mederben folyt, most nem a diákok tanultak a tanároktól, hanem együtt, közösen fedeztek fel új digitális utakat és módszereket… A diákok villámgyorsan, a tanárok pedig igyekeztek velük lépést tartani.

Néhány hónappal később az egri Neumann János Gimnázium volt a projekt résztvevőinek vendéglátója. A forró májusi tréning során újabb applikációk (Learningapps, Mentimeter, Busuu, Memrise) bővült a digitális repertoár, de bekukucskálhattunk az Eszterházy Károly Egyetem ultarmodern MacLab-jének világába is, ahol a virtuális valóságot sikerült életre hívni.



Októberben a görögországi Trikala 8. számú középiskolájában már régi barátok találkoztak újra. A résztvevő diákok most egymás anyanyelvével ismerkedtek, a Busuu, Memrise és Duolingo segítségével tényleg játékká vált számukra a tanulás. És miután meglátogatták a csodálatos Meteora kolostorait, a közeli Kalambaka Digital Projektion Center-ben 3D-s vetítés során a korábban látottakat egy madár szemével is átélhették…

Az utolsó projekttalálkozóra Törökországba, Eskishehirbe utaztak a résztvevők. A Prof. Dr. Orhan Oğuz Anadolu Lisesi tanárai és tanulói olyan vendégszeretettel fogadták a nemzetközi csapatot, amelyre egész életükben emlékezni fognak. De szakmaiság tekintetében is hasznos volt az Anatóliában töltött pár nap, a mostanra már lassan digitális szakértőkké váló résztvevők még számos hasznos alkalmazással gazdagodtak, és az Anatóliai Egyetemen tartott tréningen felfedezték a Canvas nevű oktatási környezet lehetőségeinek végtelen tárházát.

A közös munka véget ért, voltak könnyek és baráti ölelések… de a résztvevők nem búcsúztak el egymástól örökre. Újabb tervek születtek, melyek megőrzik a megkezdett szakmai együttműködést, az országokon átívelő barátságokat.

S hogy mit hoz a jövő? Mit szeretnénk együtt megtanulni? Talán hogy hogyan válhat a következő generáció bolygónk felelősségteljes gazdájává… De ez már egy másik történet…

További felfedeznivalók

4forEurope verseny regionális forduló

A 4 for Europe országos középiskolás vetélkedőjében csapatunk, a nEUmann a regionális forduló harmadik helyezését érte el. Kreatív feladatok, igazi tudás alapú kvíz tette izgalmassá a versenyt. A versenyben 4

bővebben »

BGE Nyelvvizsga tájékoztató előadás

Iskolánkban már hagyományként került megrendezésre 2021. szeptember 29-én a Budapesti Gazdasági Egyetem szakmai angol nyelvvizsgájára felkészülő végzőseink számára egy  próba szóbeli vizsgával egybekötött tájékoztató előadás. Meghívott előadónk dr. Tóth Éva

bővebben »

Neumann a Minecraftban

Szia, kedves leendő Neumannos Diák! Mit szólnál, ha meg tudnád tekinteni iskolánkat virtuális formában, a MINECRAFTBAN? Az infós osztály elhozta neked a Neumannt a kockák világába, hogy még a beiratkozás

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium