Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Részvényfutam – Tőzsdejáték

2017. április 12-én lezárult a Pénziránytű Alapítvány és a Budapesti Értéktőzsde által közösen szervezett Részvényfutam – Tőzsdejáték középiskolás diákok és tanáraik számára. Az idén is nagy sikerrel megrendezett online tőzsdejáték segítségével a játékosok, középiskolai diákok és tanárok, igazi vagyonuk, pénzük kockáztatása nélkül ismerhették meg a tőzsdei kereskedés világát, hasznos tőkepiaci, üzletkötési tapasztalatokat és tudást szerezhettek. A játékosoknak 2,000,000 forint virtuális tőke állt a rendelkezésükre, hogy valós idejű árfolyamadatokat látva kialakíthassák saját portfóliójukat, és a BÉT-en kereskedett értékpapírokat eladhassák és megvehessék. Emellett e játékot részletes Tőzsde ABC és tőzsdei kvíz is segítette és színesítette.


           


A legmagasabb értékű portfólióval rendelkező diákokat és pedagógusokat a játék végén élményajándékkal és tárgyi díjakkal is jutalmazták. Iskolánk 11G, közgazdasági szakgimnáziumi osztályának tanulója, Gyenge Tekla, harmadik helyezést ért el a tőzsdejátékon. Nyereménye részeként ő indíthatta el a BÉT tőzsdei kereskedés kezdetét jelző csengőt. A győztes diákok gazdaságtörténeti sétán is részt vettek. Szeretettel gratulálunk!

További felfedeznivalók

4forEurope verseny regionális forduló

A 4 for Europe országos középiskolás vetélkedőjében csapatunk, a nEUmann a regionális forduló harmadik helyezését érte el. Kreatív feladatok, igazi tudás alapú kvíz tette izgalmassá a versenyt. A versenyben 4

bővebben »

BGE Nyelvvizsga tájékoztató előadás

Iskolánkban már hagyományként került megrendezésre 2021. szeptember 29-én a Budapesti Gazdasági Egyetem szakmai angol nyelvvizsgájára felkészülő végzőseink számára egy  próba szóbeli vizsgával egybekötött tájékoztató előadás. Meghívott előadónk dr. Tóth Éva

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kis méretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa a számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve a munkánkat, hogy tudjuk melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.

A sütik beállításait a bal oldalon található füleken módosíthatod.