Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Kelemen Tünde

Magyar-német szakos tanárként és kisgimnáziumi osztályfőnökként tevékenykedem az iskolánkban. Kisgimnáziumi osztályfőnökként részt vettem Határtalanul! pályázat megvalósításában, a Felvidék magyar lakta városait, tájait barangoltuk be. A német nyelv oktatását szívügyemnek tartom, ezért részt vállaltam a DSD-programban is, ahol diákjaink évről évre kiemelkedő sikereket érnek el. A prioritások közé tartozik, hogy minél több tanulónk megszerezze a nyelvvizsgát. Sok tanítványom büszkélkedhet B2-es és C1-es szintű komplex nyelvvizsgával. A 2016/2017-es tanévtől iskolánk csatlakozott a „Jugend debattiert international” nemzetközi vita-versenysorozathoz, a gyermekek felkészítésében aktív szerepet vállaltam. Iskolai szintű programok szervezését, kivitelezését kollégáimmal együtt szívesen vállalom, többek között az Európai Uniós nyelvi napét is. Egyik fontos jelszavam: Legyünk nyitottak! Nyitottak az Európai Unió felé, nyitottak az európai országok, nyelveik, kultúrájuk és az emberek felé.

[divider height=”30″ style=”default” line=”default” themecolor=”1″]

További felfedeznivalók

4forEurope 2022 regionális első hely

A 4forEurope verseny regionális döntőjének nyertese lett iskolánk nEUmann csapata. A csapat tagjai: Orosz Anna Izabella 10E, Fedák Zsombor és Erdélyi Botond 11E, Ludvai Ádám 10D. Felkészítő tanárok: Kurta Fruzsina,

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium