Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Hollandiai élmények

Idén is megrendezésre került a hollandiai csereprogram. Iskolánkból 22 tanuló vehetett részt ezen az élménydús héten Silvolde városában. Családok vendégszeretetét élvezhették, bepillantottak a holland iskolások életébe. Rengeteget bicikliztek, megismerkedtek egy kicsit az ottani kultúrával, megkóstolták az ételkülönlegességeket, és nem utolsó sorban fejlesztették az angoltudásukat. Németh Liliom (10K) élménybeszámolója:



Rettentő nagy izgalommal vártuk már csak az utat is, hiszen repülővel mentünk. Szombaton délelőtt érkeztünk meg, és az egész hétvége arról szólt, hogy megismerjük jobban cserepartenereinket. Izgalmas programokra vittek el bennünket, például egy világítós csodaszép erdőbe, a helyi kastélyhoz, építészeti kiállításra, a saját sportmeccsükre, edzésükre, na meg persze palacsintázni és pizzázni is.

A hét folyamán még rengeteg program várt minket. Hétfőn a többi diákkal is megismerkedtünk, valamint csoportokba rendeződve kitaláltuk, majd megterveztük a másnapi kirándulásunk helyszínét és menetét. 5-6 fős csoportokban kedden reggel útnak indultunk. Mindenki más-más várost fedezett fel, és rengeteg új élménnyel gazdagodott. Szerdán a holland fővárost, Amsterdamot látogattuk meg, ahol először is egy kis túraútvonalat kellett követnünk, így a leglátványosabb dolgokat megnéztük. Ezután szabad programunk volt egész délután, amit szuvenírvásárlással, és a város csodálásával töltöttünk. Másnap egy bemutatót kellett készíteni minden csapatnak a keddi kirándulásukról a vendéglátó diákok és szüleik számára. Ezt követően este egy nagyon szuper záróbuli keretében búcsúztattuk a hetet közösen.


 


További felfedeznivalók

Európa Nap 2022. május 9.

Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,

bővebben »

Euroscola kvíz az EP iskolák között

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Junior Nagykövetei játékos online kvíz keretében mérték össze tudásukat az ország középiskoláival Európai Uniós témakörben. Eredményes felkészülésük jutalmául előkelő helyezéssel és ajándékcsomaggal gazdagodtak

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium