Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Határtalanul! Együttműködés gimnáziumok között: Eger – Csíkszereda

Határtalanul! Együttműködés gimnáziumok között: Eger – Csíkszereda

A Határtalanul! program keretében lehetőségünk volt fogadni Egerben a csíkszeredai diákokat. A Márton Áron Gimnázium 10.E reál osztály tanulói és a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 10A osztályos diákjai ismerkedhettek meg egymással. Öt napot töltöttek Egerben vendégeink, a programok között városnézés, közösségi munka, táncház, budapesti kirándulás, a Magyarság Házának megtekintése, idősotthon látogatása, és természetesen iskolalátogatás szerepelt.

Első napon délután a kollégisták fogadták a csíkszeredaiakat, akik a Pozsonyi Ifjúsági és Diákszállóban tölthették az éjszakáikat. Másnap reggel kezdetét vette a városnézés, de nem akármilyen módon – az erdélyi diákok és az egriek csoportokba osztva, térkép segítségével és egy kvízsorral indultak el Eger városát és nevezetességeit felfedezni. Délután mindenkinek közösségi munkát kellett végeznie, két választási lehetőség volt: az egyik a Pozsonyi úti kollégium folyosóján falat festeni, a másik a Servita úti kollégium kertjének a szépítése és a filagória csiszolása és lakkozása. Este közösen vettünk részt egy romantikus dráma, a Napfény íze című film vetítésén. Harmadnap Budapestre mentünk. A Kossuth Lajos téren megtekintettük a Parlamentet, a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékművet és a József Attila-szobrot. Később a Magyarság Háza kiállítását néztük meg, amely bemutatja a világ magyarságára jellemző értékeket, eredményeket, sikereket, továbbá megismertetik a hazai és határon túli közönséget a hungarikumokkal, az épített és szellemi örökséggel, a magyar kultúrkincsekkel, a tudományos, szellemi és fizikai teljesítményekkel. Végül a Citadella tetejéről gyönyörködtünk Budapest szépségében.



A negyedik napon látogatóba mentünk Felsőtárkányba, a Békés Otthon Idősek Otthonába. Itt az idősek szórakoztatása volt a cél: versszavalással és beszélgetéssel töltöttük az időt. Természetesen az iskolánk bemutatására is sor került, az erdélyi diákok betekintést nyerhettek egy átlagos tanórába, mi több, be is kapcsolódhattak az órai munkába. Az utolsó közös programunk a táncház volt, ahol nagyon jó hangulatban, botladozva, de nagy nevetések közepette néptáncot tanultunk. Mivel következő nap hazaindultak, búcsút vettünk tőlük. Mindenesetre fantasztikus élmény volt megismerni őket, bemutatni nekik a városunkat, az iskolánkat és velük közösen átélni az utazást. Szerencsére nemsokára újra találkoztunk velük, a határon túl, Erdélyben.

A program a Határtalanul! Együttműködés gimnáziumok között – HAT-16-03-0027 pályázat keretében valósult meg.

 

További felfedeznivalók

Európa Nap 2022. május 9.

Európa- napot tartottunk a Neumannban! Intézményünkben is megrendezésre került 2022. május 9-én a már hagyományként számon tartott Európa-nap, amely számos izgalmas programmal és előadással bővítette tanulóink EU-s ismereteit rendhagyó módon,

bővebben »

Euroscola kvíz az EP iskolák között

A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Junior Nagykövetei játékos online kvíz keretében mérték össze tudásukat az ország középiskoláival Európai Uniós témakörben. Eredményes felkészülésük jutalmául előkelő helyezéssel és ajándékcsomaggal gazdagodtak

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium