Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Európa nap

Iskolánkban május 12-én rendeztük meg az Európa napot, az Európai Parlament Nagykövet Iskolája programhoz kapcsolódva. A témanap sikeressége a kollégák és a diákok nagyfokú együttműködésének köszönhető. A színvonalas előadások (Nyelvi kavalkád az Európai Unióban- dr. Harsányi Mihály előadása, EKE, az Európai Unió kialakulása – diákok előadása, környezetvédelmi előadás) megtekintésére nagyon sok tanulónak volt lehetősége. Az aulában is színes programok várták a szünetekben a diákokat és a pedagógusokat.



Nyelvi fejtörőket, kultúrával kapcsolatos feladatokat készítettek a junior nagykövet diákok, és nyereményekkel jutalmazták a helyes megfejtőket. Szintén az aulában, a természettudományos sarokban ökológiai lábnyomot számíthattak a tanulók. A tanórák során is egy-egy osztály szervezetten vehetett részt a természettudományos programokon, illetve csapatversenyt szerveztünk az Európai Unióról a Heves megyei Europe Direct segítségével. A táncolni vágyókat táncbemutató és rendhagyó táncház is várta. A nap zárásaként kihirdettük a plakátverseny eredményét, illetve az Eu-s csapatverseny győztesei is átvehették nyereményeiket.

 

További felfedeznivalók

Európa nap a Neumannban (2023. május 22.)

Az Európai Parlament Nagykövet Iskola Programunk megkoronázásaként megrendeztük tanévünk egyik legpezsgőbb eseményét, az Európa napot. Egész napra biztosítottunk iskolánk tanulóinak lehetőséget arra, hogy minél szerteágazóbban nyerjenek ismeretet az általunk kínált

bővebben »

Jean Monnet Chair

Rendhagyó eseményen vehettek részt a neumannos diákok 2023. április 26-án, hiszen intézményünkbe látogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegációja, hogy az Európai Unió alapértékeivel és a széles körben elismert Jean Monnet

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium