Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

Európa Nap a Neumannban

Idén iskolánkban az Európa Napot május 13-án tartottuk. Ebben a tanévben kiemelt feladat volt a Parlamenti Választások kampánysorozat promóciója. Diákjaink – a korábbi évekhez hasonlóan – most is lelkesen és aktívan csatlakoztak a kezdeményezésekhez. Az első óra kezdetét a megszokott csengőhang helyett az Örömóda jelezte. A szünetekben számtalan program várta a tanulókat: Csák Ádám 10D osztályos tanuló előadásában hallgattuk meg Alexander Rybak: Skies of Europe című számát. Két volt neumannos diák videóinterjúját kísérhettük figyelemmel az aulai nagy kivetítőn: Pajtók Odett Lisszabonból, míg Csetkovics Petra Írországból – mindketten Erasmus+ pályázattal tanultak külföldön. Beszámolójuk motiváló és lelkesítő hatással volt mindannyiunkra.



A nagyszünetben az Európa Kahoot kérdéseit megválaszolva értékes nyereményeket kaphattak a diákok. Junior nagyköveteink (Lámer Lotti, Seiler Lili, Susán Hanna, Czamik Dorottya 11E osztályos tanulók) a nap során lebilincselő interaktív előadásokat tartottak az osztályoknak.  A tornaterem is megtelt vidámsággal, zenével és kihívásokkal: testnevelő tanáraink izgalmas ügyességi játékokat találtak ki. Végighaladva a pályákon „nEUrókákat” gyűjtögettek, mely rendezvényünk hivatalos pénzneme volt. Ezeket az aulában tárgynyereményekre válthatták be. Az igazán tartalmas nap során tudással, tapasztalattal és élményekkel gazdagodtak diákjaink és tanáraink egyaránt.

Köszönjük a senior és junior nagykövetek, minden segítő pedagógus és diák munkáját!

Beke Noémi

Senior nagykövet

További felfedeznivalók

BGE Nyelvvizsga tájékoztató előadás

Iskolánkban már hagyományként került megrendezésre 2021. szeptember 29-én a Budapesti Gazdasági Egyetem szakmai angol nyelvvizsgájára felkészülő végzőseink számára egy  próba szóbeli vizsgával egybekötött tájékoztató előadás. Meghívott előadónk dr. Tóth Éva

bővebben »

Neumann a Minecraftban

Szia, kedves leendő Neumannos Diák! Mit szólnál, ha meg tudnád tekinteni iskolánkat virtuális formában, a MINECRAFTBAN? Az infós osztály elhozta neked a Neumannt a kockák világába, hogy még a beiratkozás

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium