Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

„Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér!” (HAT-19-01-1033)

Határtalanul! 2022 – a 7K tanulmányi kirándulása Erdélyben.

A Határtalanul! program keretében a 7K osztály idén Erdélybe látogatott el. Nagy magyar költőink, íróink és történelmi személyiségeink nyomában kalandoztunk a történelmi és kulturális emlékek útján 2022. május 9-13. között. Az első napon egy hosszú út után megérkeztünk Aradra, ahol egy rövid városnézés keretében megemlékeztünk az aradi vértanúkról, majd megkoszorúztuk az emlékművüket. Délután kirándultunk a Maros völgyében magasodó középkori Solymosi vár romjainál. Este érkeztünk meg a szállásunkra, Csernakeresztúrra, ahol szívélyes vendéglátást élveztünk a helyi magyaroktól két napon keresztül.



A második napot Kőmíves Kelemenné balladájához kapcsolódó Déva várának meghódításával kezdtük, majd a dédácsi arborétumban piknikeltünk, mielőtt a nap fénypontjának számító, impozáns vajdahunyadi várhoz látogattunk el. Bár az időjárás meglepett minket az óriási felhőszakadással, szerencsére programunkat ez nem befolyásolta. A harmadik napon Gyulafehérváron, Bethlen Gábor városában, felkerestük az érseki székesegyházban a Hunyadiak síremlékeit, majd sétáltunk a várban. Ezután rövid megálló keretében látogatást tettünk a nagyenyedi református kollégiumban. Utunk következő állomása a Székelykő lábánál fekvő bájos település, Torockó volt, ahol mintha csak egy időutazáson vettünk volna részt történelmi múltunkba. Délután pedig a föld mélyébe ereszkedtünk le, a tordai sóbánya tárnáit látogattuk végig, miközben megismerkedtünk a sókitermelés rejtelmeivel és a sóbánya jelenlegi, gyógyító funkcióival. Az új szállásunk már Magyarlónán volt családoknál.



A negyedik nap kincses Kolozsvár utcáit róttuk, megnéztük a református templomot, a Szent Mihály-templomot, Mátyás szülőházát és szobrát. Délután a tordai hasadék lenyűgöző természeti szépségei között kirándultunk. A sziklákon átkelve a természet ezer csodáját figyelhettük meg. Az utolsó napunkon Körösfőn megálltunk a vásárban egy kis szuvenírért, majd Csucsán az Ady-emlékmúzeumnál, a Királyhágónál, végül Szent László király városában, Nagyváradon töltöttük a nap hátralevő részét egy kis kultúrprogrammal, templomlátogatással, fagyizással. Egy nagyon emlékezetes és tartalmas utazás részesei lehettünk, nemcsak gyönyörű helyeken járhattunk, és sok élménnyel gazdagodhattunk, de igazi kis csapattá is kovácsolódtunk ezalatt a pár nap alatt.

Szabó Julianna osztályfőnök, Macsinka Gábor kísérő tanár



További felfedeznivalók

Jean Monnet Chair

Rendhagyó eseményen vehettek részt a neumannos diákok 2023. április 26-án, hiszen intézményünkbe látogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegációja, hogy az Európai Unió alapértékeivel és a széles körben elismert Jean Monnet

bővebben »

Európai Parlament Nagykövet-iskolája program

A honlap fenntartója:

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium