Neumannosok az Euroscola napon Strasbourgban
2018-12-21
This time I’m voting (Szavazni fogok ’19)
2019-02-20

Ismét ’szélmalomharcot vívtunk’

Print Friendly, PDF & Email

Az idei tanévben ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy ellátogassunk Hollandiába. November 10-én, pénteken délelőtt landolt a repülőnk Eindhovenben, ahol már várt ránk a busz, és délben már Silvoldéban volt az izgatott diáksereg. Izgalmakkal teli volt az odaút, hiszen mindenki azt találgatta, hogy vajon milyen lesz a fogadó család, hogyan tudunk majd beilleszkedni egy idegen család hétköznapjaiba. Hamar megnyugodhatott mindenki, hiszen kedvesen, szeretettel fogadtak minket és vendégszeretetük egész héten érezhető volt. A hét során számtalan programot szerveztek nekünk, mind az iskola, mind a családok. A családi napot volt, aki a tengerparton töltötte, volt, aki a nagymamát látogatta meg és olyan is akadt, aki egy szülinapi parti részese lehetett.

A program bővelkedett feladatokban is. A hét során egy projektfeladatot kellett végig csinálni a magyar és a holland diákoknak együtt. Az izgalmas program egy ünnepélyes kiállítással és egy, az egész hetet bemutató humoros és kreatív műsorral végződött, amelyen a szülők és a tanárok is részt vettek.



A programból természetesen nem hiányozhatott az egész napos amszterdami kirándulás sem. A program jól szervezett volt, reggel ellátogattunk egy Amszterdam melletti skanzenbe, aztán következett a hét talán legizgalmasabb és legnagyobb élményt nyújtó része, a This is Holland. Ez a hét természetesen óriási lehetőség az angol nyelv gyakorlására is, hiszen a fogadó családoknál minden családtag jól beszéli az angol nyelvet, volt, aki még a nagymamával is elbeszélgetett angolul. Márciusban a Holland csapat látogat Magyarországra, és reméljük, hogy ők is, hozzánk hasonlóan, szép élményekkel és emlékekkel térnek majd haza-.